2015. május 21.

Hogy fejlődjünk, hogy találjunk segítséget? - Kritikák, vélemények, fejlődési tanácsok

    Kedves Olvasók!

    Bármit művel az ember, amit komolyan gondol, abban muszáj fejlődnie, hogy elérhesse a vágyait. Ezekhez is rengeteg lehetőségünk van, néhány ötletet lent vonultatok fel nektek.
  Azért tartom fontosnak a támogatást, mert mindenki szereti, ha elismerik a munkáját. Azonban tenni is kell az elismerésért, és ne csak ezt várjátok, mindenképp szükséges a kritika. A negatív kritika nagyon hatékony, hogyha olyan embertől és olyan formában kapjuk, ahogy azt illik. Ki kell fejteni a hibákat, tanácsot, hogy hogyan is lehet azt javítani, kikerülni.
  Ha egyszerű lehúzást kaptok, az egy vélemény. Ezt is szem előtt kell tartani, és valószínűleg van oka, hogy miért mondták a munkádról azt, amit. Ne félj visszakérdezni, hogy mi nem jó. Lehet, hogy egy számodra észrevétlen hiba lepleződik le. Ez pedig neked lesz jó, és talán belátod, hogy nem teljese tökéletes amit csináltál, viszont törekedni kell erre.
  Ezen viselkedési normák helyett sokan inkább megsértődnek, ha igazi kritikát vagy véleményt kapnak. Pedig nem kell! Köszönjétek meg, ha valaki időt szán a munkátokra, annak elolvasására, véleményezésére. Az illető jó szándékkal próbál segíteni neked az előrelépésben - akár szándékosan, akár nem -.



Kritika és vélemény típusok

Kritika
----------------------------------------------------------------------------------------------------------

1. Pozitív, segítőkész
    A szerzője komolyan lendíteni akar a műveden, hogy jobbá váljon. Általában az erősségeket is kiemelik, és nem leszólnak, hanem figyelmeztetnek a hiányosságokra. Aki ilyet ír, az valószínűleg otthon van a témában, sokat olvas, vagy jó érzéke van az íráshoz. Ahogy a többit is, úgy ezt a kritikát is érdemes megfogadni, és később - ha adatik rá lehetőség - a személytől új véleményt kérni akkor, mikor már jobbnak érzed magad. Fontos, hogy ilyen emberek közreműködjenek a munkádban, akár mint tesztolvasó, vagy béta. Bár az utóbbi írásomhoz én kissé erélyesebb személyt választottam, hogy tényleg tanuljak a véleményből.

2. Csak dicsérő
    A szerzője vagy túl kedves, vagy nincs benne kritikai szellem. Esetleg nem tud már mit mondani a munkádra. Igaz, ez a legkellemesebb, hogy ilyesmiket kapunk kommentnek: "Annyira jó!" vagy "Szuppppperrr! Kövit gyorsan!" Viszont ezek a vélemények semmit sem érnek. Nem tudod meg, hogy mit kellene még csinálnod a fejlődéshez, inkább csak elmerülsz egy állapotban, miszerint te vagy a tökéletes író, kritikus, designer, stb. Ezek én csak mosolygok, és persze megköszönöm, de jobban szeretem, ha valami rosszat is kapok. Egyszerűen jó érzés, mikor valaki bele tud kötni egy cikkembe, egy szerkesztett képembe, egy új fejezetembe.
    Szóval, aki csak ilyesmit küld neked, attól a továbbiakban ne fogadjunk meg stilisztikai tanácsot. Bár, vannak persze kivételek, és egyszerű szűrni a segíteni tudó, kiforrott ízlésű és elemzésképes embereket: kérjünk tőlük véleményt. Kérdezgessük. Ha tud válaszolni, és indokokat mondani, ami az ő gondolatait igazolja, akkor válhat belőle "1." kategóriás személy.
    Ha a kezdő kritikus szeretné, hogy megkedveljék, akkor kicsit böködnie kell az alanyait. Furán hangzik, de szerintem értitek. Hiszen, milyen az, amikor egy kritikusnak adnak egy szöveget, blogot, és jó hosszan részletezi, hogy mennyire szuper. Ettől ő nem lesz jobb, sőt, lesüt, hogy nincs egyedi képe a jóról, továbbá nincs elég éles szeme ahhoz, hogy buktatókat találjon. Azonban, nem muszáj túlzásba vinni, nem kell átcsapni szigorú kritikusnak, csak tegyünk valami negatívumot is. Ebből erőt meríthet a blogger - már ha értelmesen fogja fel a véleményeket, kritikákat és képes az átfordításra -, legközelebb változtathat a hibáin. Pl. rossz betűtípus, rossz tagolás, kevés leírás, stb.

Ha van érdeklődés, akkor készítek egy cikket "Tökéletes kritikus és kritika" címmel.


3. Csak szidó
    Az egyik legveszélyesebb az egészségünkre. Szerencsére kevés olyan kritikust láttam, aki tényleg csak és kizárólag szidott valakit. Nem érdemes elvetni a sulykot. De meg kell jegyeznem, sokan rosszul fogják ezt fel: nem személyeskedni kell ekkor, hiszen az illetőnek negatív a véleménye, azonban kritikaként jeleníti meg. Vagyis időt áldoz arra, hogy elolvasson téged (ha nem is olvassa el a műved, akkor ez nem kritika, hanem valóban szidás), és kielemezze az eddigi szintedet minden hibával. Rosszul esik az ilyesmi, tudom.
     Azonban az még rosszabb, hogy dühünkben, sértettségünkben nyersen reagálunk vissza, afféle "írj jobbat", "akkor te is próbáld meg és meglátjuk" stílusban. Ezzel csak magunkat minősítjük. Mint minden kritikát, ezt is illedelmesen meg kell köszönni, és harag nélkül gondolni a személyre. Mert lehet, hogy negatívan vélekedett az alkotásodról, de legközelebb már figyeltél azokra amiket ő megemlített, igaz? Ez a célja a kritikának. Nem a porba taposás, ahogy azt sokan gondolják.
    Az, aki ilyet ír, nem biztos, hogy utál téged. Csak frankón megmondja a dolgokat, és erre van neked, fejlődő tehetségnek, szüksége! Különben, lehet, hogy jó barátok lesztek később...


4. Negatív, segítőkész
    Ez a kategória már nem olyan ritka, számomra az egyik leghasznosabb "fajta" kritikus. Aki ilyen írásra képes, az nagyon jó blogger. (Valamint meg kell fogadni a tanácsait!) Nehéz megtalálni az egyensúlyt jó és rossz közt, itt most átbillen kicsit, de nem elvesz a kritika értékéből, hanem növeli azt.
    Már számtalanszor írtam, hogy a negatív vélemény lendíthet rajtad! De csak akkor, ha nem letagadod a hibáid, hanem beismered. Kezdő vagy, kezdő vagyok. Nekünk el kell ismerni a már gyakorlottabbakat, és tiszteletben tartani őket. 



Vélemények
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A) Pozitív
   A legtöbbször pozitív véleményeket kapunk (ha kapunk visszajelzést), és ez biztat minket a folytatásra.
Viszont az rossz hozzáállás, hogy a véleményekért cserébe folytassuk. Azaz, vannak, akik úgy harcolják ki a kommenteket és/vagy feliratkozókat, hogy anélkül nem hozzák a következő részt. NEM követendő példa, ugyanis azok, akiknek kissé sikeresebb, elismertebb a blogja, az biztosan nevet rajtad. A munkáddal érd el a visszajelzéseket, ne pedig zsarolással. 
  Visszatérve, én nagyrészt pozitív véleményeket kapok - ez nem önfényezés, de komolyan -, és nagyon jól esik! Kérdezhetitek, hogy mi a fene különbséget látok kritika és vélemény közt? Nos a kritika, az egy elemző írás, amely bírálja az adott alkotás minőségét. A vélemény pedig tartalmazza a "közönség" érzéseit az alkotással kapcsolatban. Viszont az utóbbinál nem kell kitérni az okokra, mivel nem lehet megmagyarázni, hogy valakinek miért nem tetszik a Barátok közt, vagy mondjuk a legújabb regények egyike. 
  A pozitív véleményt illik megköszönni, és később nem kérkedni ezekkel. Sokan, ha szorult helyzetbe kerülnek egy vita során - amiben az ő blogját minősítik -, akkor felhozza, hogy xy és zw ezt és ezt írta! Nem ez a fontos! Csak ott van, és bármilyen véleményt kapunk, meg kell köszönni, és elfogadni. 

B) Negatív
   Bármennyire lehet jó a blogod, egy dühös troll akkor is megtalálhat. Szóval, kezdőként készülj fel a kissé nyers fogadtatásra is. Van, aki irigységből szól le, és van aki szórakozásból
   A negatív vélemény is kell, persze, de nem túl jó érzés utálkozó visszajelzést kapni. Azonban, kovácsolj erőt belőle, és mutasd meg, hogy nincs igaza az illetőnek! Ha esetleg valaki - ugyanaz a személy - rendszeresen bánt, olvasás nélkül töröld a kommenteket és ne szállj vitába! Mert te is arra a szintre kerülhetsz, ha nem megfelelően reagálsz - talán jogosan - a dolgokra. 
   Talán valaki rosszul tud valamit és emiatt bánt? Egyszerű: fogd magad, és illedelmesen magyarázd el az igazságot. Mindig pocskondiáz? Töröld, vagy köszönd meg neki a kattintását az oldaladra. ☺ 
   Szokás mondani, hogy a rossz reklám is reklám... Így van!
  Aki arra időt pazarol, hogy lejárasson, hibát találjon, az törődik veled, talán jobban, mint egy igazi olvasód! (És a trollok jelenléte is emeli a klikkelések számát.) 
   Bárhogy is legyen, bármit is írnak, gondold végig, aztán felejtsd el. Ha ezek miatt bezárod a blogod, akkor nem is voltál komoly írója. 



Fejlődési tanácsok az írás terén
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

1.
Olvasás: oké, tudom, hogy ez evidensnek tűnik, viszont tényleg elengedhetetlen. Így bővül a szókincsed, az ítélőképességed (jó-e a könyv vagy nem), helyesírásod javul, és látod egy igazi könyv formáját. Az utóbbit magyarázva: láthatod, hogy milyen hosszú egy fejezet, a párbeszédek rendszerét, stb. 

2.
Tesztolvastatás, bétázás: vagyis a művedet megosztod valakivel, akinek bízol az érzékeiben és véleményében. Nem biztos, hogy egy jól író személy kell ehhez, hanem valaki, aki tudja mitől jó és mitől nem egy történet. Lesz valaki, aki biztat a folytatásra, tanácsokkal lát el, javítja a szöveged. Mi kell még? 
A tesztolvasás abban másabb, hogy a felkért személy nem javít bele semmibe, csak elmondja az észrevételeit, gondolatait, javaslatait, lehetőleg részletesen. Ha komolyan gondolod a kiadatást, akkor ajánlott olvastatni a kéziratot, hogy megtudd mennyire tetszik az olvasóknak. 

3.
Minél többet írni: legelőször mindenkinek nehezen megy, vagy könnyen, de rosszul. Nekem nagyon zavaros volt a megfogalmazásom, és nemigen tudtam, hogyan is kell párbeszédeket írni, stb. Később ez finomodik, fejlődik és letisztázódik az egyéni stílus. 

4.
Írási gyakorlatok: írj egy listát, amelyen fogalmak, tárgyak, nevek stb. szerepelnek é próbálj novellát írni belőlük (vagy verset). Ezzel a logika is fejlődik, mert ember legyen a talpán, aki mindenféle, teljesen különböző dolgot, témát össze tud hozni egy írásban úgy, hogy még szórakoztató is. 

5.
Állandó jegyzetelés: igaz, az Éjjel-nappal Budapest Lalija fura figura, de jól teszi, hogy mindig leírja a történéseket. Tedd te is! Persze használhatod a telefonod, vagy a hagyományos módszert is ehhez. Rengeteg szófordulat, gondolat, és benyomás marad így meg emlékül, s ezeket fel tudod majd használni. 


............................................................................................

Nagyon remélem, hogy hasznodra vált ez a cikk! Ha vannak gondolataid, tapasztalataid, akkor nyugodtan oszd meg kommentben vagy a chatben! 

VICTORY

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Vendég!

Köszönöm, hogy vélemény nyilvánításra adtad a fejed! :)

Kíváncsi vagyok gondolataidra,
Vic'